AZ ENERGIA ANYAGGÁVÁLÁSÁRÓL

A teljesség kedvéért ki kell térni elképzelésem egy lehetséges változatára. Bevezetőmben említettem, hogy elméletem fikció, később megjegyeztem, hogy a kétdimenzió léte is feltételezés. Ezért meg kell vizsgálnunk, hogy milyen következményekkel jár, ha az energiaállapotot a háromdimenzióba helyezzük át. Változatlanul igazak maradnak-e az energiáról szóló megállapításaink.

Láttuk, hogy a kétdimenziónak önálló léte nincs, ezért világfelfogásunk lényegesen nem változna, az energiáról szóló megállapításaink érvényesek maradnának. Az energia itt is időtlen és térmentes lenne, és meg kell felelnie az anyag-energia megmaradásnak, és a bizonytalansági relációnak. Úgy gondolom, hogy az általam nagyrabecsült és elfogadott itt említett törvények is arra az energiára vonatkoznak, amely nem mozgás, hanem helyzeténél fogva fejti ki hatását. Elfogadom, hogy a háromdimenziónak van időtlen és térmentes része, un. irracionális zuga, amire Bohr, Planck, Heisenberg és Einstein utaltak. E zugot én az idő és térmentes energiaállapottal azonosíthatom.

Az energiának anyaggá csomósodási lehetősége a háromdimenzióban is adott. Különös gondossággal kell azonban megvizsgálnunk, hogy melyik az a kitüntetett anyagi részecske, amely az anyagcsomósodásért felelős. A tudósok által feltérképezett és mozgást reprezentáló anyagi részecskék egyértelműen háromdimenziós valóságok. Elméletünk szempontjából azonban csak a hullámokon megjelenő majd eltűnő követhetetlen anyagi csomósodások jöhetnek szóba. (kvantum, foton)

Ami a hullámjelenségeket illeti, fény esetében a különböző hosszúságú hullámtól az ultraibolya-sugárzásig, a hang hosszú, hullámaitól, az ultrahangig, a gyenge rádióhullámoktól, az elektromágneses sugárzásig széles a skála. Ám az anyaggáválás csak bizonyos hullámzáshoz, illetve sugárzáshoz kötődhet, éspedig akkor, ha az anyag követhetetlenül csomósodik és vált vissza energiává.

Az energia anyaggá csomósodásakor feltételezett kísérőjelenségeket úgy képzeltük el, hogy bizonyos hullámzás, illetve sugárzás a dimenziók határán jelentkezik és így válik számunkra érzékelhetővé. Természetesen, ha a kétdimezó létét elvetjük, a feltételezett kísérőjelenség elesik. Minden hullámzás háromdimenzióba esne, amint azt a tudósaink egyrésze feltételezi.

Úgy látom, hogy a kvantumelmélet, illetve Einstein jutott legközelebb az igazságához.

Helyeselhető, hogy – bár konkrétan nem nevezik – sugárzásból indulnak ki, és nézetemmel azonosnak tekinthető az is, hogy eljutottak a kvantumoknak nevezett korpuszkuláig. A kvantumok „részbeni”, - Einstein szerint a kvantumok „teljes” kisugárzódása és abszorbciója közel áll az általunk leírtakhoz és megfelelhet a bizonytalansági reláció törvényének is. E jelenség lehet az energia anyaggáválása a háromdimenzióban, éspedig azzal a korrekcióval, hogy egyrészt az anyag sugárzódik ki, másrészt az energia válik anyaggá.

Ha jól értelmezem Einstein a fotonnak nevezett korpuszkulátum teljes kisugárzódását feltételezi és az anyagból kiindulva, kinetikai energiához jut. Eltekintve attól, hogy az energiát atomisztikusnak képzeli és a tér görbültsége megkérdőjeleződik, nem ad választ az anyaggáválásra, de nem kapunk magyarázatot az „irracionális zug” általa is elfogadott létére sem.

A kvantumelmélet ugyanakkor közelít a természetfelettiség számára fenntartott „irracionális zug” létezéséhez, amikor a kvantumok részbeni kisugárzódásáról beszél, és – „energiával töltött” darabot és természeti állandónak nevezve un. „ћ/kvantumot” feltételez, azt Istennel azonosítja. Ám a kvantumelmélet is az anyagból indul ki és Einsteinhez hasonlóan kinetikai energiához jut. De ellentmondásos, mert a természeti állandót, (istent) valójában anyagként fogja fel, anélkül, hogy létét megmagyarázná. Egyébként a természeti állandó (isten), illetve az „energiával töltött darab” magyarázatául szolgálhat az, ha az energiát az anyaggal való egységére alapítottan nem semminek, hanem önmagában rejlő valóságnak tekintjük, ezen a ponton az időt és teret elfelejtjük.

Ami a két elméletben helyeselhető, az a sugárzás fontosságának felismerése. Ami hiányolható nem adnak választ arra a kérdésre, hogy mi történik az elnyelődött sugárzással, illetve, hogy hol van az energia és az anyag közötti határ.

A kozmikus sugárzás, illetve a fénysugár képzelhető el olyannak, amely a kvantumok (fotonok) megjelenéséért felelős lehet. Am az állapotváltozás, mint mozgásforma szerintem a háromdimenzióban is létezik és vezethet anyagi csomósodásokhoz. A pillanatról-pillanatra változás folytán időfolyás nem indulhat, de tér képződéséről sem beszélhetünk, így a sugárzásban az idő és térmentes energia jelenlétét joggal feltételezhetjük. Úgy gondolom, hogy a sugárzás abszorbciója jelentheti az anyaggáválás indulását, éspedig a transzverzábilis hullámok elszigetelt interferenciapontjaiban.

A kvantumelmélet és Einstein a kvantumok részleges, illetve teljes kisugárzódásával kapcsolatos teoriája nem ad magyarázatot az anyagi világunk továbbépülésére sem. Ezért tovább vizsgálandó, hogy a bizonytalan létű kvantumok (fotonok) atommá alakulása miként következhet be. Elképzelhető, hogy a sugárzásban az anyagcsomósodások hullámiterferencia-pontjai egybeesnek és az egybeesés pillanataiban a csomósodások időben és térben rögzülnek, az energiát rabul ejtve erős kölcsönhatással igen kicsi elemi részecskék jönnek létre, majd megindulhat az anyag továbbépülése is. Az energia a háromdimenzióban véglegesen anyaggá vált és most már a jól ismert fizikai törvényeinkben játszhatja tovább szerepét. Megjegyzendő, hogy az idő egybeesést jelent, ezért az interferenciapontok egybeesésének, ezzel az időfolyás kezdetének feltételezése érthető és logikus. De nyilvánvaló az is, hogy egyidejűleg számtalan egybeesési pont létezhet, ezekből - a megjelenő térben - a keringő mozgás lehetőségének megteremtődése folytán protonok, neutronok, elektronok, majd atomok jöhetnek létre és az univerzum is kialakulhatott.

Amint láttuk a végleges anyaggáválást a legkisebb anyagi részecskék létrejöttét anyagcsomósodásokkal magyaráztam. Egy anyagi részecske megszületéséhez két anyagcsomósodás is elegendő, ami magyarázható úgy is, hogy „részecske-antirészecske” kapcsolódásáról van szó.

A továbbépülő anyaggáválás általam elképzelt módja egybecseng a kozmológusuk azon megállapításával, hogy az univerzum lassan és fokozatosan alakul ki. A magreakció első lépcsőjeként két héliumatommag fúziója berillium atommagot hozott létre, majd újabb hélium atommag befogása szénatommaghoz vezetett. Végül a nehézelemek sok százmillió évvel később csillagközi gáz formájában lökődödtek ki a világtérbe. Mondhatjuk, hogy mi a szemünk előtt zajló sokkal későbbi változások, csak a későbbi fejlődés,- szemlélői és tanúi lehetünk, az anyaggáválás indulásának magyarázatához azonban, csak következtetéssel juthatunk.

Emlékeztetek arra, hogy elképzelhetőnek tartottam az energia a sugárzás valamelyikével való azonosságát. Ezt elfogadva azonban, nemcsak a kvantum kisugárzódását kell látnunk, hanem a sugárzás anyagi csomósodásának lehetőségét is.

Ehelyütt szükségesnek tartom összegezni az energiának a sugárzással való azonosság kérdését annak hangsúlyozása mellett, hogy az atomisztikus jelleg csak a háromdimenzióban lévő mozgási energia sajátja, de az idő és tér is a továbbépülő anyag megjelenéséhez kötődhet, amint azt az előzőekben kifejtettem.

Kimutatták, hogy a hullámzások különböző frekvenciasávba esnek és hogy az érzékelhetőség, illetve mérhetőség csak egy határon belül adott. Lennie kell tehát egy a frekvencia felső határát meghaladó olyan mérhetetlen sávnak, ami a háromdimenzión kívül lévő energiaállapotnak felel meg. Ha ezt az állapotot hullámjelenségnek fogjuk fel eljuthatunk ahhoz a következtetéshez, hogy ez a magasabb szintű mérhetetlen frekvenciasáv (energiaállapot), olyan mozgás, amely felelős az anyagi világunk kialakulásáért, és a háromdimenzióban ismert valamennyi hullámzás fennmaradásáért.

Egyébként a mérhetetlen frekvenciasáv dimenziómentességnek is felfogható. A mérés viszonyítás, a mérhetetlenség tehát ezesetben azt jelenti, hogy a hullámok frekvenciáját nincs mihez viszonyítani. Elméleti megközelítéssel feltételezem, hogy a hullámzás általunk ismert formái megváltoznak, a hullámok közötti különbségek eltünnek. De érthető az is, hogy a hullámok különbözőségén alapuló interferencia is csak a dimenzióhatáron illetve, a háromdimenzióban jöhet szóba. Ha tehát a létet a dimenziónélküliség irányába bővítjük, a magasabb szintű energia állapotváltozásban megnyilvánuló mozgása – ahogy feltételeztük – mint kísérőjelenség a háromdimenzió határán fotonok kíséretében, kétdimenziós hullámzás formájában megjelenhet, majd fény vagy kozmikus sugárzásként a háromdimenzióba belépve akadálytalanul terjedhet.

Úgy gondolom, hogy a dimenzióhatáron lévő hullámok bizonytalan anyagcsomósodásai elszórtak és elszigeteltek, ezért itt az energia anyaggá rögzülése nem következhet be. Ugyanakkor a fizikusok legújabb vélekedését elfogadva az állóhullámzásban már létezhetnek egybeesések, véleményem szerint azonban, nem a hullámok csúcsán, hanem az interferenciapontokban.