AZ ÉLŐVILÁGRÓL

A világtérben zajló eseményeket a csillagászok mind jobban és jobban megismerik, vizsgálataikat jelenleg is folytatják. Utalok Japánban a föld mélyén megépült laboratóriumban folyó munkára, ahol infravörös sugárzás befogásával az élet eredetét kutatják. Ez a sugár a szilárd anyagon áthatol, de a világűrben kimutatott sugárzások jelzik, hogy minden mindennel összefügg, és az összefüggésnek akadály nincsen, bizonyos sugarak a szilárd anyagon átjutnak és a világűrből hírt hozhatnak.

A csillagászokkal egyetértve, magam is úgy ítélem meg, hogy élő szervezetek valamilyen formája bárhol és bármikor kialakulhatott. A négy alapelem – az oxigén, hidrogén, hélium és a szén – megteremtette az élet feltételeit. Előbb osztódással, majd ivaros szaporodással megindult az élő szervezetek fejlődése. Mikrószinten az ingerekre adott reakcióval kezdődve végül eljutott arra a fokra, amit már életnek nevezhetünk.

A fejlődés definíciója a filozófia nyelvén „egyrészt integráció, másrészt specifikáció, miközben a lét mind magasabb szintre emelkedik, az elkülönülés mind egyértelműbbé válik”.

Az élővilág megértése érdekében ezért vissza kell menni a kezdethez, az anyaggáváláshoz. Később látjuk, hogy a genetikai kódot alkotó – adenin, citozin, timin és guanin – (ACTG) betűpárok spirálba rendeződve számos gén létrehozói. A gőte, béka, az ember embriójában a szervezet felépülése azonosan indul. A papucsállatkáknál a sejtszaporító rész is osztódik, gyűrűalakú, ezért nincs rövidülés és nincs halál. Ugyanakkor az egyenes homológ anyai-apai rekonstrukció esetén megjelenik a változatosság, halhatatlanság helyett megjelenik a halál. A DNS, a gének, az őssejtek, – ezen belül az ott zajló mozgás felelős az élő szervezet anyagi és szellemi tulajdonságaiért, feltehetően sorsunk alakulásáért, a kezdet azonban az energia anyaggáválása.

A pszichikai, a tudati jelleget más szóval a szellemiséget én az anyag atributumának fogom fel. A monista filozófusokhoz csatlakozva úgy ítélem meg, hogy szellemi tartalommal az élettelen anyag is rendelkezik.

Az ember érzékszervei a jelzéseket hiányosan fogadják, ugyanakkor a mikroorganizmusok ingerfogadása teljesebbnek mondható, az állatvilágban csodálatos az érzékelés. Így a vándorló madarak a tér mágnesességét érzékelik, egyes állatfajok többet és jobban látnak, a denevérek ultrahang útján tájékozódnak, egyes lepkefajok nagy távolságból megérzik, majd követik a számukra fontos jelzéseket, sok állatfaj számunkra érzékelhetetlen sugárzás felfogására és hasznosítására képes, előre megérzi az időjárás változásait, a tengerekben élő szervezetek a táplálékszerzés, a tájékozódás, valamint a fajtársakkal való kapcsolattartás terén hihetetlen szintű fejlettségről tanúskodnak. A teknősök szaporodóképességüket elérve óriási út megtétele után halálpontosan találnak vissza. Évek multán, az óceán hullámainak leküzdésével jutnak kiindulási helyükre. Azt hiszem csodával határosnak tűnhet, hogy fény nélküli, forró környezetben a tenger mélyén vagy a föld alatt másforma élőlények is létezhetnek, stb.

Bár nem kevés tudás, óriási ismeretanyag áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy az agyagi és szellemi szférába eső kérdésekre választ adjunk, látnunk kell azonban az élettelen és az élővilág egységét, csakúgy, mint a fejlődés megindulásakor alig észrevehető változásokat, a specifikációt.

A szaktudományok kompetenciájába tartozik annak kiderítése, hogy a szellemi képességek mikor és milyen élőszervezeteknél jelentek meg először, hogyan fejődtek tovább, a különböző irányban haladó elkülönülés miként alakult, de határozottan el kell vetni azt a vélekedést, hogy a lelkiség csak az ember, esetleg egyes állatfajok sajátja volna. Elég arra hivatkozni, hogy még a kezdetleges organizmusok között is létezik kapcsolat, a magasabb fejlődési fokon élőknél már szinte emberinek mondható érzések, mint a dominancia, féltékenység, az öröm. Vagy az éneklés, a tánc, az egymáshoz tartozás élménye a társas élet szervezetsége stb.

Etológusok kimutatták, de az állatokkal foglalkozó ember is megtapasztalhatta, hogy ember és állat között is létezik kommunikáció, vonzalom, megértés, segítőkészség és még számtalan kimutatható szelleminek minősülő kapcsolat.

A szellemi képesség általunk ismert formáin kívül azonban van egy sor olyan pszichikai jelenség, ami mögött rejtett világ húzódik meg. Sejtéseink vannak, hogy az ember – tudatalatti szférájában – emberfeletti lét, a halál után a túlvilág is létezik. Így a ráérzés és együttérzés, a szimpátia és antipátia, az akaratátvitel és általában a lelkierő mind olyannak minősül, ami mögött állhat természetfelettiség. A tudomány által igazolt tény az is, hogy a lelkibetegség fizikai romláshoz vezet, ezzel szemben a lelki egyensúly és erős akarat az egészség visszanyerését segíti.

Ismerjük az élő szervezetek kisugárzásait, ami nemcsak arra a következtetésre nyújt alapot, hogy szoros kapcsolat van az élő szervezetek és a külvilág között, de arra is, hogy a metafizikai jelenségek értelmezése szempontjából az energia alapvető fontosságú.

A parapszichológia fizikai törvényekkel nem magyarázható jelenségekről tudósít, ezért különös figyelmet érdemel.

Ismereteim szerint az un. pszi-jelenségek, például a telepátia távolságfüggetlen, vagy a prekognició feltehetően időfüggetlen. És mert nincs olyan fizikai tényező, ami a jelenségeket befolyásolni tudná, továbbá akaratlagos erőfeszítéssel nincs mód fizikai árnyékolásra – az a vélemény látszik helyesnek, hogy háromdimenzión kívüli jelenségről van szó, illetve olyan jelenségről, amely mögött az energia húzódik meg.

Egyébként az anyagi és a szellemi szféra közötti összefüggésre a tudomány már számos esetben rámutatott. Lényegében arról szól a történet, hogy a világegyetem, az élővilág és az energia közötti összefüggés nemcsak a kezdetnél, hanem a későbbiek során folyamatosan kimutatható, a fejlődés ilymódon magyarázható, a lelki-testi kapcsolat léte ilymódon érthető.

Senki nem vonhatja kétségbe, hogy az évszakok, a környezet, a hőmérséklet, a fény, a sötétség befolyásolja az élővilágot. De ha megérteni akarjuk, értelmeznünk kell az élő szervezeteken belül – a gének által vezérelt változásokat, az ingerekre adott válaszokat. Vagyis ha az összefüggés lényegét akarjuk megfogalmazni, mélyebbre kell ásni. Ha pedig ezt tesszük, ismét arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy a természet egységes egészként áll fenn, a lét valamennyi megjelenési formája – anyagisága és szellemisége – a csodával határos realitás. Gondoljunk a mikroorganizmusok kezdetleges világára, a klorofilnak a szervetlen anyag szerves anyaggá válásában feltárt szerepére, a hemoglobin fontosságára. A szellemiséget azért érthetjük meg, mert mind az anyagiság, mind a szellemi szféra belőlünk való. Úgy tudom, hogy a halálközeli állapotban, illetve a klinikai halál állapotában kinyílik a világ, a kint és a bent eggyé válik és egyidejűleg látunk mindent. Az életbemaradók közlése szerint a külvilág nagy fényesség mellet végtelenné válik, belül fájdalommentességet, békességet, és határtalan nyugalmat éreznek. A testi és lelki élet elválaszthatatlan egysége egyébként az élővilág minden megnyilvánulásában kimutatható.

A most elmondottakkal egybehangzóan az a filozófiai magyarázat, illetve vélekedés, hogy a jelenlét nem más, mint a pillanat megélése. Az idő pillanataiban benne van a múlt és kezdődik a jövő. A pillanat megélése egyszerre kifeléfordulás és befeléfordulás, következésképpen minden pillanat a külvilágra való reflexiónk megjelenésének fogható fel.

A jelenléttel kapcsolatos filozófiai vélekedés találkozik John Bell teorémájával, ami szerint a szubatomi világban fénysebességet meghaladó kvantumkamkapcsolatok léteznek. A megélt pillanatainkban reflexióink a múlt és jövő egységét, a jelenvalóságot reprezentálja.

Pszichofizikusok kimutatták, hogy az emberi agyban a különböző tartalmat hordozó szavak más és más helyen vésődnek be. Szóösszetételekben, sokszínűen fogalmazott gondolatokban foglalt, sokszor a tudatalattiban rejlő információ agyunkban nagyobb területet mozgósít, ezzel megrendítő felfedezésekhez jutunk.

Elképzelhető, hogy a tudatalatti felszínre jutása ad választ szépérzékünkre és a harmónia szeretetére. Úgy tűnik nekem, hogy a tudatalattit is érintő színekben megjelenő fény archív, később kiemelkedő műalkotásokhoz vezetve szépérzékünk kialakulására, a hanghullámok útján érkező jelzések doboláson keresztül archív-dallamvilágunkhoz, majd kiemelkedő zeneművekhez vezetve a zene értésére és szeretetére ad magyarázatot.

Elképzelhető, hogy a műalkotások látványa kapcsán, a zeneművek hallatán mélyen fekvő húrokon belső lényünk a mindenséggel való azonosságát éli meg, ezáltal emelkedett, mondhatni isteni élményekhez jutunk. Így van ez annak ellenére, hogy remekművek létrehozására nem mindenki képes, az élmény megszerzésére nem mindenki alkalmas. Nyilvánvalóan azért mert a legmélyebb lényünkben rejtett világ felszínre juttatásához különös adottság, zsenialitás, a lényeglátáshoz, a szépség felismeréséhez különös érzék szükséges.

Választ kapunk továbbá arra, hogy a természetben látható formák és színek esetenként miért váltanak ki csodálatot, az irodalom mélyről induló és feltörő gondolatai miért indítanak meg, miért váltanak ki felemelő érzéseket, a természetfelettiség megérzése miért vezet megrendültséghez, végül miért alakult ki a vallásosság és az istenhit.

A szellemi szférába tartozó kérdésekre szaktudományok hivatottak választ adni. Úgy érzem azonban hogy jelen fejezet zárásaképpen szólnom kell a tudati-szellemi világunk fejlődésről. Az ember magasabb fejlődési szintre emelkedése, képességeink nagyszerűsége, arra irányította figyelmemet, hogy meg kell vizsgálnom és választ kell adnom arra a kérdésre, hogy mi az ami a fejlődésben jelentős szerepet játszhatott.

Ennek szemügyre vétele során arra a meggyőződésre jutottam, hogy sok tényező mellett, jelentős szerepe a jelzésfogadás minőségi ugrásának volt.

Korábban már szó esett arról, hogy a mikroorganizmusok között is létezik kapcsolat. Itt az ingerre válaszként mozgássor indul meg. Magasabb szintű élőlényeknél a kapcsolat már jelzés és visszajelzés, amikor is a fajtársak állapotukról, hollétükről, stb. hangadással küldenek üzeneteket. Vagy a növények, egymásnak kémiai úton üzennek, a növények és az állatvilág, formák és színek útján tartanak kapcsolatot. A fejlődés csúcsán lévő embernél a jelzések már információkkal bővülnek. Kifinomultabb magatartásformák mellett – eltekintve a metakommunkációtól - megjelenik a beszéd. A társalgás lehetővé tette a jelzések tartalommal töltődését és az információáramlás elvezetett a másodlagos jelzőrendszer kialakulásához, az emberi kapcsolatokat formáló nyelvekhez. Az írás, majd a könyvnyomtatás rögzítette és bármikor aktualizálhatóvá tette az információkkal folyamatosan gazdagodó jelzéseket, vagyis a kommunikációt.

Az agy felfogóképessége, ismeretek tárolására való alkalmassága, az integrációt olyan magas fokra emelte, hogy az információáramlás az embert pontos és helyes válaszok adására tette képessé, megteremtvén az igaz és a hamis fogalmakat. Megéreztük a tudás ízét és a kommunikáció ugrásszerű fejlődése eredményeképpen megjelenhetett a homo sapiens.