A VALLÁSOSSÁG ÉS A HIT

Amint láttuk a relativitáselmélet és a kvantumelmélet alapvetően fellazította a kauzalitáson alapuló világképet és megkérdőjelezte az idő és a tér kikezdhetetlennek látszó határait. Az általam felvetett más dimenziók párhuzamos létezése ugyanakkor magyarázatul szolgál a véges és végtelen, az időbeliség és időtlenség közötti ellentmondás feloldására.

Úgy gondolom, hogy világunk időtlenségének és térmentességének szükségszerűségét sikerült érthetően felvázolnom. A tér határait már nem kell keresnünk, de az örökkévalóság is egyértelművé vált. Emlékeztetek rá, hogy a tudatot az anyag atributumaként, vagyis benne rejlő tulajdonságként fogtuk fel, tehát különálló szellemi lét feltételezésére sincs szükség. A határtalanság a háromdimenziós világunk határainak eltűnését jelenti, mert az anyag a dimenzióváltáskor energiává változott, illetve mert, hogy gyorsuló mozgás mellett egy sebességhatáron az anyag négydimenzióba lépése folytán négydimenziós struktúrát vett fel. És amint azt láttuk instabilitásban kell keresnünk az anyag dimenzióhoz kötött struktúrái közötti összefüggések magyarázatát, de a dimenzióhatárok eltűnésének tényét is.

Úgy vélem, hogy a szellemi szférába eső kérdéseket az előző fejezetben legalább nagyvonalakban és részben sikerült érthetővé tenni. A teljesség kedvéért azonban foglalkoznunk kell a vallásossággal, az istenhit kialakulásának történetével is, ez ugyanis az emberréválás fontos és valós problémája. Ma is sokakat foglalkoztat, de a felmerülő kérdések megválaszolását magam is szükségesnek tartom.

A helyes válasz érdekében ezúttal is a kezdetekhez, a gyökerekhez kell visszamennünk. Ha megnézzük az ősök letűnt világát, vagy a ma élő természeti népek hitvilágát, azt látjuk, hogy őseink kezdetben minden tárgy, minden jelenség mögött természetfelettiséget véltek. Halottaik hitük szerint tovább éltek, szellemük mindennapjaikban jelen volt, hatalmuktól, jóindulatuktól továbbra is függtek. A tárgyaknak varázserőt tulajdonítottak, egyes állatot istenként, szentként tiszteltek, kiválasztott helyeket a szellemek tartózkodási helyének tartották, később eljutottak az Olimpuszig, az Istenek görögországi lakhelyéig. Ugyanígy természetfelettiséggel ruházták fel a jelenségeket, de mindent amire magyarázatot nem találtak, vagy ami félelemmel töltötte el őket. Különbséget téve jó és rossz szellem között.

A bálványimádás, illetve a többistenhit tehát kezdetben általános volt. A világrészek valamennyi népei, egymástól függetlenül a vallási rituálék egész sorát alakították ki. Még ma is tanúi lehetünk annak, hogy természeti népek életük nagy része szertartások jegyében telik el. De az is tapasztalható, hogy törzseik kiválasztott tagjait természetfeletti tulajdonsággal ruházzák fel, akik az ősökkel, a szellemekkel kapcsolatot tartva, jósolnak, gyógyítanak, sámánkodnak, isteneiknek áldozatokat mutatnak be, stb. Fejlettebb kultúrák közül említést kell tenni a tibeti lámák lélekvándorlás hitén alapuló szerepéről, a nagy vallásalapítókról, végül a zsidó nép egyistenhitéről és a kereszténység kialakulásáról.

Ha végigkísérjük a most nagyvonalakban összefoglalt történelmet, egy lényeges jellemző szembeötlően kirajzolódik. Az ősember úgy látszik komplexebben és jobban működő érzékszerveivel többet látott és megérezte a transzcendens létet.

Nem véletlen, hogy ezt a valóságot a jelenségek a tárgyak mögött megsejtette. Isteneihez esőért, jótermésért, a vadászat sikeréért, háborúinak kimeneteléért, sorsa jobbrafordulásáért imádkozott.

Nem véletlen, hogy megsejtette a halál utáni életet. Halottait élelemmel látta el, mellé temette ékszereit, ruháit, kedvenc tárgyait, hogy hiányt ne szenvedjenek. Sok helyen az elhaltak csontjait még ma is házukba viszik. Végül kialakult a halottak tisztes eltemetésének kultusza, a mennyországbajutás reménye, a ma is élő vallásosság és az Istenhit.

Azt hiszem, hogy amit a monista filozófus Spinoza „Natura sive deus” megfogalmazásában logikai úton, illetve amit a kvantumelmélet „semmi a teremtő energiával töltött darabja” megfogalmazásában tudományos kutatásra alapítottan, szerintem helyesen állítottak, őseink tapasztalati úton ténylegesen megéltek. A ma élő ember tudatalatti szférája meditáció közben, esetenként villanásszerűen felszínre hozza, és emlékezéssel rekonstruálja ezt az ősöknél meglévő transzcendenciát.

Ehelyütt számadást kell tennünk, helyesebben témánk szempontjából a fontosnak tekinthető megállapításokra vissza kell utalni.

Így emlékeztetem olvasóimat, hogy minden kérdéskörnél a kezdetekből, konkrétan az energiának anyaggáválásából indultunk ki.

 Emlékeztetek arra, hogy a monista felfogással egyezően az anyagi és a szellemi szférát egységes és reális létnek tekintettük.

A fejlődést olymódon definiáltuk, hogy egyrészt integráció, másrészt specifikáció, magasabb szintre emelkedés és elkülönülés mellett.

Az élő szervezetek tárgykörében azt mondtuk, hogy az egysejtű szervezetek osztódása örökéletet jelent, az ivaros szaporodásra való áttéréstért cserében – a fejlődés érdekében – a halandóságot választottuk.

Minthogy a vallásosság és az istenhit feltehetően csak az embernél jelent meg, témánk szempontjából a fentebb írt négy megállapítást kell tüzetesebben szemügyre vennünk.

Feltehető kérdés, hogy régmúltunkra emlékezhetünk-e, génjeinkben az ott rendeződött betűpárok valamelyike adhat-e valamiféle magyarázatot a természetfelettiségre, Isten létére. Ráérezhetünk-e arra, hogy valamikor halhatatlanok voltunk. Egy igenlő válasz még várat magára, de én elképzelhetőnek tartom. A mikroorganizmusok ingerekre adott reakcióit azonban már egyértelműen a külvilág tényleges megélésével azonosítom.

Kezdetben az élő szervezetek ösztönszerűen éltek, valójában a jelenlét pillanataiban a külvilág még nem különült el, minden pillanat egyszerre volt kifelé- és befeléfordulás, a lét egynemű megélése. A fejlődés későbbi szakaszában, feltehetően az embernél – esetleg fejlettebb állatoknál – vált egyértelművé, a kint és a bent különléte, amikor is megjelent az éntudat. Az éntudat megjelenése jelentős állomás volt a fejlődésben, ugyanakkor ezalkalommal megrövidültünk azáltal, hogy fokozatosan elvesztettük a komplex érzékelés képességét. De a pszichoanalízissel foglalkozó tudomány azt is egyértelműsítette, hogy sok minden a tudatalattiba szorult, így mindenlátásunk mellett nagyrészt az ösztönösség is elveszett.

Joggal feltételezhető tehát, hogy régen kevesebb szorult a tudatalattiba, és az érzékszerveink specifikációjának kezdete miatt őseink többet érzékeltek a körülöttük zajló világból, a fejlődésben az elkülönülés még csak az induló szakaszban volt.

Elgondolkodtató, hogy az ősemberek már az emberréválas idejében a körülöttük zajló történések mellett valóságként élték meg a természetfelettiséget. Úgy tűnik nekem, hogy ez a képesség általános volt és a kezdeti mindenlátással és a komplexebb érzékeléssel magyarázható. A szuggesztió és a transzállapot élményeiről szóló beszámolók arról tanúskodnak, hogy ebben az állapotban hasonló módon idéződik vissza a régmúltunk és hogy az őseinknél meglévő transzcendencia jelenik meg a ma élő emberek élményeiben is.

Tudjuk, hogy sok volt a képzelgés, ismertek hiányában a naiv és téves hiedelmek sora. Így például isteneiket személyként, mennyei atyának képzelték, akihez imádkozni kell és aki majd megbocsájt és segíteni fog. Jó és rossz szellemek vannak.

Ezzel a – még ma is élő dualista, antropomorf – felfogással természetesen nem érthetünk egyet, ugyanakkor szemléletünkkel összhangban álló az ősöktől átörökített transzcendencia és a túlvilágban vetett hit. Ám ez nem jelenti azt, hogy felettünk van egy szerető és gondoskodó Isten, a túlvilágon mennyország van. A természetfeletti létről, avagy az istenről elmondható azonban, hogy örök, hogy mindenhol jelenvaló, hogy minden tőle függ, vagyis minden, amit a kétdimenzióba helyezett energiáról az előző fejtegetések során elmondtunk. Egybehangzó azzal, amit a teológusok a monista teoretikusok a vallásról, Istenről – a lényeget tekintve – ezideig kifejtettek.

Egyébként tapasztalható, hogy változatlanul sok a hívő, vallásos ember. De ha jól látom egyre többen jutnak észérvekkel is arra a meggyőződésre, hogy a látható világon kívül létezik természetfeletti lét is. Számos tudós vallja, hogy téves úton keresi a világegyetem létének, szerkezetének magyarázatát aki Istent kiiktatja. Hivatkozok arra, hogy Niels Bohr, Max Planck, Heisenberg egyetértésben Einsteinnel úgy vélekedett, hogy a világban létezik egy irracionális zug, felfoghatatlannak tűnő természetfelettiségről.

Úgy tudom, hogy az utóbbi időben Newborg és d.Aquili agykutatók fényképfelvételekre alapítottan azt állítják, hogy van emelkedettebb lét, amikor is a valóság csak akkor látható, ha az én háttérbe szorul. Az agyunk kétféle valóság érzékelésére képes. Egy öntudatos, valamint egy – az én kikapcsolásával létező – általánosabb egyneműbb tudatosság. A transzcendens létet tehát átélni kell, mint ahogy azt őseink tették.

Elképzelhető, hogy ha egy jelzés, egy információ mélyen fekvő tudatalatti réteget is érint megkaphatjuk a transzcendencia magyarázatát. Még az is elképzelhető, hogy Freud által eltúlzottan magyarázott elfojtás más megvilágításba kerül és például az un. Oidipusz komplexum nem más, mint az osztódással szaporodás emlékképe. Nem csodálkozhatunk azon, hogy a természeti népek körében nem ritka, hogy állatoktól eredtetik magukat, egyes állatban ősüket tisztelik.

A természetfelettiség, az energiaszintek közötti átjárhatóság azt igazolja, hogy egyetlen létnek vagyunk részei, a természetfelettiség átélése mellett, az univerzumban lévő jelenségek érzékelhetőségét magyarázhatjuk az energiaszintekre (frekvenciára) való ráhangoltsággal a mindennapi nyelvben egyhúron pendüléssel.