A VÉGSŐ VALÓSÁG

Az energiával való egységére alapozottan, azt mondtuk, hogy az anyaggá csomósodás a kétdimenzió és a háromdimenzió határán, a végleges rögzülés a háromdimenzióban történik.

Azt mondtuk, hogy a lét a kétdimenzió, sőt a dimenziónélküliség irányába bővíthető és hogy a mérhetőség határán túleső sávban, a hullámok ferkvenciái között lévő különbözőség, eltűnik, az anyag energiává visszaváltozik.

A világegyetem tehát oszthatatlan, az agyaggáválással nem kettőződik meg, másrészt a végső valóság térmentes és időtlen egység.

A mozgásról szóló fejezetben, - a fénnyel kapcsolatban úgy fogalmaztunk, hogy – kettős jellege folytán – a fotonok belépése és megjelenése a háromdimenzióban pillanatról-pillanatra hullámok hátán történik. Kiegészítésül legyen szabad hivatkozni a fizikusokra, akik kimutatták, hogy a fotonok elektormikroszkópon keresztül látható képe egy lemezen – egymástól elkülönült pontok sorozata, ugyanakkor az anyag ilymódon való megnyilvánulásával szemben a köztes helyek, a magasabb szintű energiát jelenthetik. Természetesen itt a fény 10   frekvencián felüli, már nem látható sugársávjáról van szó.

            Tudjuk, hogy vannak kiemelten sugárzó anyagok, de ismert a gamma-sugárzás hatása, az igen magas frekvenciájú lézersugárzásnak az a tulajdonsága, hogy magas hőmérséklettel és nyomással termonukleáris folyamatot indíthat, és energiát keletkeztet.

Az anyag energiává, az energia anyaggá változhat olymódon, hogy hol az egyik, hol a másik oldal nyilvánul meg. Az anyagi és szellemi szféra a végső valóság két oldala, más megfogalmazásban a lét egyrészt anyagi, másrészt szellemi jellegű.

Mondhatjuk azt is, hogy a halál után magasabb energiaszinten, – szellemi szférába jutunk, de újjászülethetünk, és ismét testet ölthetünk.

            Ehelyütt is szükségesnek tartom megismételni azt a véleményemet, hogy csak az érthető meg ami belőlünk való, csak azt szerethetjük, ami magunkban is megtalálható. A szellemiség, ahogy fentebb megállapítottuk létünk másik oldala. Amíg azonban a háromdimenziós világunk jelenségeit azonos frekvenciára való ráhangoltsággal megérthetjük, amíg a természetet, - benne embertársainkat ugyanezen okból szerethetjük, addig a mérhetetlen frekvenciasávba eső szellemi szféra számunkra nehezen felfogható marad. Helyesebben nem csodálkozhatunk azon, hogy a másik oldal, illetve a teljes valóság csak kivételesen érthető meg, gondolataink csak kivételes pillanatokban juttatnak el a másik oldalon lévő szellemi szféra felismeréséhez és megértéséhez.

            Az anyagi világunkkal kapcsolatos kutatási eredmények egyébként arra utalnak, hogy az élettelen, és az élő közötti különbség határai elmosódnak, az univerzum szellemiségének feltárható részkérdései mindinkább érthetővé vállnak.

Így megtudtuk, hogy a továbbépülő anyagok között intelligens-(emlékező) anyagok is léteznek. Az emberi agy ingerek fogadására és elrendezésére, az egész szervezet intelligens irányítására képes, és hogy ez a képességünk nemcsak összehangolt mozgást értelmes munkavégzést eredményez, hanem gondolatokhoz is elvezet.

            Emlékeztetek arra, hogy memóriánkat rögzült jelzésnek tekintettük, agyunkról azt mondtuk, hogy ott a szavak különböző helyen bevésődnek. Mondhatjuk azonban, hogy az élettelen anyag is rendelkezhet emlékezésnek minősülő képességgel. Ezt kezdetben, majd az élővilág alacsonyabb szintjén, – formára vonatkoztatva – reflexszerűnek, az embernél a második jelzőrendszeren is átjutva, – tartalmiságot hordozó – mentális jelenségnek minősíthetjük.

Ám ismert a felejtés is, ami alacsonyabb szinten sok esetben hibának, magasabb szinten inkább az ismeretek hasznos szelekciójának mondható. Tudjuk, hogy az emlékek a tudatalattiba szorulhatnak, de azt is, hogy a felszínre feltörhetnek.

Úgy látom ezért, hogy a végső valóság lényegének megértése szempontjából az emlékezésnek és a felejtésnek alapvető jelentőssége van. Az akarom ezzel mondani, hogy a tudatalattiban rejtőző régi emlékek adnak magyarázatot az elért szellemi képességeinkre, a magasabb szintű energiaállapot létének felismerésére, a természetfelettiségre és túlvilágra, továbbá számos – intuíció által megsejtett, de nehezen érthető pszichikai jelenségre.

            Feltételezhetjük továbbá, hogy testünk az elért szellemi szintjét megtartva újjászülethet, és szükségszerűen továbbfejlődhet.

Így az anyaggáválást, a testetöltést követően az intelligens anyagtól az emberig, - hosszú idő alatt számos lépcsőfokon keresztül – a fejlődésben jelentős előrehaladás mutatható ki, a fejlődés csúcsán lévő ember lelkisége kiemelkedő szintet ért el.

            Kérdés azonban, hogy ez a testi és szellemi szintet megtartó képesség mivel magyarázható, illetve, hogy egyáltalán beszélhetünk-e fejlődésről.

            Az elemi részecskékből összeálló anyag – szerkezetétől, és külső hatástól függően képes megváltozni, a körülményekhez alkalmazkodva ismételten, esetenként hasonlóan reagálni. Az anyagnak csírájában meglévő, ez utóbbi képessége emlékezésnek fogható fel, ami az un. intelligens (emlékező) anyagok esetében egyértelműsödik, később az egysejtűek esetében megerősödik, mint reprodukció – osztódás formájában már látható lesz, végül a magas fokon álló szervezeteknél a fejlődés felgyorsulásának lehetünk tanúi.

A dezoxiribonukleinsav (DNS) kódolt emlékképeinek köszönhetjük a testi- és szellemi tulajdonságok örökölhetőségét, ezek elért szintjének megmaradását.

Ma már ismerjük az ember genetika térképét. Az apai- és anyai DNS, – génpárokba rendeződve emlékeiket összeadva továbbítják az utódoknak, ezzel megteremtik az anyagi és szellemi lét alapjait, a továbbfejlődés feltételeit. Mondhatjuk, hogy a fejlődés, de a továbbfejlődés is, több ok mellett az anyag emlékezőképességével, ezen képesség örökölhetőségével magyarázható. Örökségünkhöz később szerzett tulajdonságok társulnak, és összegződve tovább gyarapodnak.

            A fejlődés tehát nyilvánvalóan létezik, ma is tart, és többé-kevésbé nyomonkövethető.

            A végső valóság vizsgálata során végülis arra a következtetésre jutottam, hogy amíg anyagiságunk – időbeliség mellett – a háromdimenzióhoz kötődik, addig a lét másik oldalát, a teljes valóságot, e világi életünkben időtlenül a jelenlét reprezentálja.

Ahogy én látom; az akarat a mozgást, a jövőbeni változásra való készséget, a szeretet az azonosulást és kapcsolódást a lelki nyugalom a kiegyenlítődést jelenti, a tértől és időtől függetlenül száguldozó gondolataink pedig, – pillanatokhoz kötötten – a szellemi oldal földi megvillanásai.

            Láttuk, hogy a végső valóságról szóló elméletem a háromdimenzión kívüli – kozmológiai állandónak is felfogható – energia-állapot létezésének előfeltevéséből indul ki és az anyaggáválás problémáját is erre alapozottan kíséreltem megválaszolni. Érintőlég foglalkoztam ugyanakkor a háromdimenzió történéseivel, az anyag továbbépülésével, a mozgási energia, a látható fény szerepével, mely kérdéseket a fizikusok, kozmológusok kompetenciába tartozónak tekintem.

A nem mérhető háromdimeznión kívüli energiaállapot tér és időmentes. Az időtlenség önmagától nem vezet el az időhöz, ezért mondhatjuk, hogy az idő minőségi kategória. Úgy vélem, hogy az idő két foton kapcsolódásával stabilitást eredményező, anyagi világunk történései pedig a jelenlét pillanataihoz kötődő egyidejűség. Ugyanakkor az időfolyás ember alkotta mértékegységgel mért relatív idő, ami a sebesség fokozódásával rövidül, mígnem a fotonok szétsugárzódásakor mérhetetlenné, időtlenné válik.

A tér is anyaghoz kötődik, feltehetően nem egyéb, mint két foton közötti út mentén hullám közvetítésével létesülő kapcsolat. A mozgás valóban mezők mentén, gravitációs hullámok görbületeiben halad.

            A mikró és makró történések törvényeinek azonossága, illetve összehangoltsága nyilvánvaló. Nem véletlen, hogy legújabban a gravitációs hullámok egységességéről beszélnek a rövidtávú atomon belüli erős kölcsönhatás és a távolható csillagközi gravitáció azonosságát igyekeznek egyértelműsíteni.

            Ám a világmindenség egységére vonatkozó elképzelésem szerint az anyaggáválás térben és időben minőségileg más történet. Változást az anyagelemek (fotonok) kapcsolódása jelenti, a végleges anyaggá-rögzülés tehát folyamatosan ismétlődik. Anyagi világunknak első lökéshez kötése, az ősrobbanás előfeltevése álláspontom szerint téves. De elfogadhatatlan a több ősrobbanás felvetése is. A folytonos létesülés nem lehet ősrobbanások sora, nem beszélve arról, hogy egy ilyen jelenség, – ad infinitum – számtalanszor ismétlődhet amíg az elsőhöz eljut. Másrészt az anyag összeáll és nem szétesik. De kérdés, hogy mi robbant, mi volt az ősrobbanás előtt és akkor hogyan tovább. És itt a gondolkodás, az okkereső logika útvesztőjében tévesen eljutott egy különálló túlvilághoz, a teremtőöz, kerubok, szeráfok, angyalok és egyéb lények lakta léthez, amit a fantázia mennyországra és pokolra, másszor asztrális szférákra is felosztott. Ősatom, őselem nem volt, így anyag hiányában ősrobbanás nem jöhetett létre. Ha volt is robbanás az a már meglévő, különösen nagy tömegű anyag koncentrált sűrűsödése okozhatta. Anyagi világunkban erre többször valóban sor kerülhetett, a jövőben sem kizárt, amit kisebb méretekben a szupernovák is alátámasztanak. A „szuperuniverzum” pedig gondolom nem más, mint az általam leírt energiaállapot. De hiba volna, ha az energiaállapotot elkülönítenénk, az anyag szellemi atributumát, a lelkiséget elkülönítve szemlélnénk, vagy ha a fény nem látható hullámtartományát, frekvenciaszintek szerint szellemi lényeknek képzelnénk el.

            Az antianyag léte is kétséges, helyesebben az „antianyagot” a kapcsolódó két anyagelem (foton) egyikével azonosíthatjuk. A részecskefizikusok szerint az univerzumban igen kevés antianyag mutatható ki, amit a bizonytalan létű fotonok nehezen követhető megjelenése, érzékelhetőségük bizonytalansága érthetővé tesz.

Tovább gondolva a pozitív és negatív, a szimetria és asszimetria a bal és jobb oldal problémája, az anyag struktúráinak kialakulása a kvantumok mozgásával, mozgásuk irányával és elrendeződésével magyarázható. A kvantumtérelmélet szerint a mezők rezgései kvantáltak, és a kvantumok haladnak. Ha pedig így van – kézenfekvő, hogy közeledés mellet ütközve fotonokká szétesnek, az ütközés sugárzáshoz vezet. Távolodó mozgás esetében ugyanakkor az anyag továbbépülve elemi részecskékké alakulhat, más és más anyagi struktúrákhoz vezethet.

A mozgáshoz kapcsolódó kiegyenlítődés az univerzum viszonylagos állandóságát eredményezi, ezzel szemben ütközések esetében a szétsugárzódó fotonok mérhetetlen hullámsávba (energia állapotba) kerülve várják az újabb ismétlődő anyaggáválást. A napszélben szétáradó fotonok sorsa még tisztázatlan, fizikusainknak az anyaggávállás módját újra gondolni, az anyag továbbépülését a különböző struktúrák kialakulásának mikéntjét továbbvizsgálva még pontosítanunk kell.